Felrobbant Bukarest belvárosa – tömegek skandálták, hogy „Nyet Kreml!”

2025. május 10. 17:31

Tüntetők ezrei lepték el az utcákat, a szervezők szerint Románia válaszút előtt áll.

2025. május 10. 17:31
null

Nicusor Dan elnökjelöltet támogató, Románia európai és euroatlanti jövője mellett kiálló tüntetők vonultak utcára pénteken Bukarestben és több romániai nagyvárosban az Európa-nap alkalmából.

A résztvevők a fővárosi Egyetem téren gyülekeztek, majd a kormány székháza előtti Victoriei (Győzelem) térre vonultak, miközben „Európa, hozzád tartozunk”, „Gyertek szavazni”, „Szavazunk, nem megyünk el” és „Nyet Kreml, Yes Europe” feliratú táblákat emeltek a magasba. A tömeg több ízben Nicusor Dan független elnökjelölt, bukaresti főpolgármester nevét ismételgette.

Az Agerpres hírügynökség szerint a megmozdulást az Ellenállás és kezdeményezés nevű mozgalom szervezte meg, amelynek vezetője, Marcel Bartic történelemtanár úgy nyilatkozott: hisz egy európai Romániában, illetve abban, hogy a felvonulással az összefogás üzenetét küldik a megosztott román társadalomnak.

A főszervező elmondta: Románia nagyon sokat dolgozott azért, hogy az Európai Unió és a NATO tagja lehessen, a tüntetők pedig nem gyűlöletből, nem valaki ellen vonultak utcára, hanem azért, hogy Románia európai állam maradjon.

Az esemény társszervezője, a Declic közösség szerint Románia válaszút előtt áll.

„Az elnökválasztás első fordulója megmutatta, hogy a szélsőségesek egy lépésre vannak a hatalom teljes átvételétől. A szélsőségesség nem egy elvont fenyegetés. Valódi, szervezett és jelen van. Agresszívan hirdeti magát az interneten, csodákat ígér a TikTokon, gyűlöletet terjeszt, embereket fenyeget, és szembeszáll a törvénnyel”.

Kigúnyol mindenkit, aki kritizálja, és elrejti az erőszakos, antidemokratikus csoportokkal való kapcsolatait. Ez nem politika, hanem veszély

– idézte a Declic felhívását az Agerpres.

Május 18-án, a megismételt román elnökválasztás második fordulójában a magát a szuverenista mozgalom képviselőjének tartó George Simion, a hagyományos pártok által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, valamint Nicusor Dan bukaresti főpolgármester közül választják meg Románia elnökét.

(MTI)

Nyitókép forrása: Szilágyi Lóránd / Bihoreanul

 

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2025. május 10. 19:23
Csocseszku hívei voltak...! Öt agyonlőtték '89 karácsonyán.
helyrerakosgat
2025. május 10. 19:19
Ha a helyesírással meg a nyelvgyalázás szorgos mellőzésével foglalkoznátok annyit, mint az ótvar kattintásvadász címek adásával, akkor talán nem lennétek már egyes jobboldali szavazók szemében is a nemzeti sajtóhoz nem méltó ócska bulvárszemét.
ördöngös pepecselés
2025. május 10. 19:18
őrjöngenek a libernyákok és a büdöskomcsik azaz a dollábbaloldal és ez akkor is így van ha az AUR normális embernek nem a szíve csücske
bondavary
2025. május 10. 19:10
Kontraproduktív volt az előző választás eredményének megsemmisítése. Calin Georgescu nem biztos, hogy megnyerte volna a második fordulót, most viszont biztos, hogy George Simion nyerni fog, ráadásul miniszterelnöknek jelölné Calin Georgescut.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!